Kalózos hétvégék beszámoló
A vitorlás szakosztályunknál a tavaszi hajó felkészítések után megkezdődtek az éves programjaink.
Ennek keretében április utolsó hétvégéjén volt az első kalóz hétvége. Ez alkalommal tizenhárom fő vendég, és a szervezők voltunk jelen. Szombat reggel összeraktuk a hajókat, kialakultak a hajózó egységek, felelevenítettük a vitorlázással kapcsolatos tudásunkat, és a nem túl nagy szélben vízre szálltunk. Kellemesen telt a hétvége, minden résztvevő jól érezte magát.
A második kalózos hétvégén május 21.-22.-én gyönyörű, szép napsütéses időben tizenegy fő vendég, és szervezők részvételével telt a hétvége. Sajnos új, kezdő arcok nem voltak, azonban öröm, hogy a régiek szívesen visszatérnek. Szombaton kellemes keleties szélben gyors eligazítás után vízre szálltunk. Feladat, a kitűzött pályát a megbeszéltek szerint minél szebben, pontosan, gyorsan teljesíteni. Minden egység szépen hajózott, még egy rögtönzött versenyt is sikerült lebonyolítani.
Másnap a szél nem fogadott a kegyeibe bennünket, vitorlázásra nem volt alkalmas. Az időjárásnak megfelelően, hogy hasznosan töltsük el az időt, elővettük a kajakokat, kenukat, és a kis csapat nagy része kiment evezni. Hasznosan telt a hétvége, mindenki jól érezte magát, új ismeretekkel, élményekkel térhettek haza.
Szeretnénk, ha a jövőben minél többen igénybe vennék ezeket a lehetőségeket.
Kedvcsinálónak néhány fotó a hétvégéről.
Böhm László